A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) vándorkiállítása a kortárs magyar design legprogresszívebb szereplőinek munkáiból építi fel sajátos látványvilágát. A Taste MOMEnts a 20-as, 30-as éveikben járó, javarészt nemzetközi reputációval rendelkező professzionális designerek -grafikusok, fotósok, animációs szakemberek, divat-, ékszer- és formatervezők- alkotásain keresztül mutatja meg azt a különleges kreatív potenciált, szellemi tőkét, amely Magyarország hozzájárulása a kortárs design kultúra egészéhez.
A Taste MOMEnts nem más, mint egy design lakoma, amelynek jelenetei egy végtelenül hosszúnak tűnő asztalon játszódnak. Egyfajta meghívás ez a magyar design asztalához, a párbeszéd reményében. Vizuális kultúránk, mint mindennapi táplálékunk jelenik meg a formabontó installációban. Az európai kultúrához tartozó lakomajelenetek folytatásaként mi is meg szeretnénk osztani másokkal, amink van, hiszen az asztaltársaság, a közös étkezés mindig beszélgetést indukál. Mi Magyarországon azt mondjuk, hogy az ember megüli az ünnepet, tehát asztalhoz ülünk, azért hogy az evés rítusán keresztül éljük át az összetartozás, az „itt és most" érzését. Megterítettünk hát, sajátosan magyar, túláradó adakozó kedvvel.
A Taste MOMEnts név egy vándorkiállítást takar, amely a Helsinki debütálást követően számos rangos európai designkiállítás, kulturális esemény részeként népszerűsíti a kortárs magyar design eredményeit. A berlini DesignMai, a londoni 100% Design vagy a 2008-as év designfővárosában, Torinóban megrendezésre kerülő designfesztivál mind-mind olyan presztízsértékű megjelenés a számunkra, amely segít felrajzolni Magyarországot a design térképére.
Exhibitors: András Baranyai, Melinda Barka, Tomek Ducki, Zsófia Farkas, György Gáspár, Noémi Gera, Je suis belle, Julianna Kasza, Tibor Kárpáti, Arion Gábor Kudász, Dániel Lakos, Ákos Lipóczki, Áva Magyarósi, Zsolt Marton, Ildikó Mezei, Balázs Orlai, Fruzsina Pozsgai, Balázs Püspök, Attila Stark, Dóra Sirály, Géza Szöllősi, Luu Anh Tuan, USE, Krisztián Zana
Kurátor: Halasi Rita Mária
Installáció tervezője: Ágh Márton